A fehérbor késleltetheti a menopauzát?
A borozás egészségre gyakorolt hatásait folyamatosan vizsgálják a kutatók, egy friss tanulmány pedig meglepő összefüggést talált a fehérbor fogyasztása és a menopauza között. A Massachusetts Amherst Egyetem kutatásából kiderült ugyanis, hogy azok a nők, akik naponta úgy 1,5 pohár fehérbort ittak, 20 százalékkal kisebb valószínűséggel estek át a korai menopauzán. A tanulmány részleteit az American Journal of Epidemiology című folyóiratban tették közzé, s a leírtak szerint 108 ezer nőt követtek nyomon az USA-ban. Érdekes módon a menopauza tekintetében a vörösbor kevésbé bizonyult hatékonynak, hiszen csak a megfigyelt nők 10 százalékánál késleltette azt.
A kutatók szerint a fehérbor növelheti az ösztrogén szintjét a vérben, aminek hatására előfordulhat, hogy csak később kezdenek el jelentkezni a tünetek. A borban ráadásul magas a rezveratrol, aminek jótékony hatásairól már itt, a Blikk oldalán is írtunk. Ez egy jolly joker antioxidáns, amelyről úgy gondolják, erős szerepet játszik az öregedési folyamatok lassításában.
A tanulmány szerzői persze kitértek arra, hogy a bár a megfigyelt nők 20 százalékánál (azok közül, akik fehérbort ittak) később érkezett el a menopauza, ez a szám elég alacsonynak számít ahhoz, hogy sziklaszilárdan ki lehessen mondani: van összefüggés. Az viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás késleltetheti a korai menopauzát, erre ugyanis már több kutatás is rámutatott.
(További érdekes hírekért kattintson a www.blikk.hu/ eletmod/borvilag oldalra.)