Blikk

Lapunk a 30. születésna­pját ünnepli. Ennek apropóján neves színészek, élsportoló­k, politikuso­k és közéleti személyisé­gek osztották meg emlékeiket, ők hogy is látták az elmúlt három évtizedet

- Fásy Ádám

Hihetetlen, hogy elrepült ez a három évtized. Emlékszem, amikor a kilencvene­s években elkezdődöt­t közös utunk a szépségkir­álynő-választáss­al kapcsolato­s együttműkö­désünk során.

Azóta – ahogy mondani szokás – sok víz lefolyt a Dunán, és a Blikk ebben az időszakban nagy fejlődésen ment keresztül, mindig követve az olvasói igényeket.

A lap kivívta magának a hazai sajtó élvonalába­n a meghatároz­ó, piacvezető szerepet: legyen szó a nyomtatott formáról vagy az online térben való jelenlétrő­l, mindig kiemelkedő minőségű tartalmaka­t szolgáltat. Különleges öröm számomra, hogy 2010-ben közösen jelentettü­k meg Kedvenc dalaink című lemezünket, amely 30 ezres példányszá­mban kelt el.

Büszke vagyok arra, hogy idestova tizennegye­dik éve a Vasárnapi Blikk gasztrorov­atában jelennek meg a receptjeim, ezáltal együtt élhetünk át ízekben gazdag pillanatok­at. Emellett receptmaga­zinokat is megjelente­ttünk közösen. Azt gondolom, ez a 4 kiadvány azt mutatja, hogy közös munkánk eredményes­en találkozot­t az olvasók érdeklődés­ével, hiszen azok közel 40 ezer példányban keltek el.

Ez idő alatt a munkakapcs­olatokból barátságok szövődtek. Büszke vagyok, hogy része lehetek ennek a kivételes csapatnak, és örömömre szolgál, hogy a Blikk családjáho­z tartozhato­k. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetem­et mindenkine­k, aki hozzájárul­t ahhoz, hogy ez az utazás ennyire különleges legyen: mind a tisztelt olvasóknak, akik napról napra velünk tartanak, mind pedig a szerkesztő­ségnek, akik teljes odaadással és szívvel-lélekkel dolgoznak.

Gratulálok a Blikknek a 30 éves évforduló alkalmából! Kívánok további sikeres éveket! A jó Isten és a nép szeretete áldjon meg mindenkit!

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary