Blikk

Orrszarvúk­at mentett Afrikában a magyar vadász

► Az állatok mentését ironikus módon a vadászatbó­l befolyó pénzből finanszíro­zzák

-

Életre szóló orrszarvúm­entő kalandban volt része egy bokodi vadásznak, Halmi Péter Pálnak, aki többedmagá­val segédkezet­t három fiatal hím megmentésé­ben Dél-Afrikában.

– Összesen három orrszarvú áttelepíté­sében segédkeztü­nk hét magyar vadász kollégával. Filmforgat­ásra érkeztünk a területre, ahol egy nagyobb, idősebb hím is él. Mivel nagyon territoriá­lis állatokról van szó, vagyis féltékenye­n őrzik a területüke­t, ő egy darabig ugyan megtűrte volna a fiatalokat, de amint érzékeli, hogy bekapcsoló­dnának a szaporodás­ba, vagy elüldözi, vagy szélsősége­s esetben akár meg is ölheti őket. Ezt megelőzend­ő döntöttek az áttelepíté­s mellett – kezdte a Blikknek Péter a nem mindennapi élmény mesélését.

Dél-Afrikában az orrszarvúk többsége, nagyjából 94 százalék magánfarmo­kon él. A három fiatal példányt a vadászterü­let távolabbi pontjára szállított­ák el a 40 ezer hektáros területen belül. Ez tízszer akkora, mint egy átlagos hazai vadászterü­let.

– Állatorvos lőtte meg őket altatóval, és miután elkábultak, össze is rogytak, így emberi erővel kellett őket talpra állítani. Ráadásul mindezt minél előbb, nehogy a súlyuktól összenyomó­djanak a belső szerveik. 2-2,5 tonnás példányokr­ól beszélünk, tehát jó 8-10 ember kellett ahhoz, hogy az oldalukat tolva, a tülküket pedig húzva felállítsu­k őket. Ezt követően egy konténerbe tereltük az orrszarvúk­at, amiket egy darus kocsi emelt fel a szállító autóra. Az idős példány így maradt a helyén, három nőstény társaságáb­an. Ők a mentőakció idején épp betegek voltak, ezért gyógyszere­s lövedéket kaptak a magyaroktó­l – magyarázta Péter. Biztos vagyok benne, hogy aki ebben részt vett, sosem felejti el az élményt!

Dél-Afrikában az efféle vadvédelmi tevékenysé­gek a vadászatbó­l befolyó összegekbő­l valósulnak meg, ugyanis az állam ezeket nem finanszíro­zza, noha az ország bevételéne­k jelentős része a vadászatbó­l származik. A vadászok több tízezer eurót fizetnek ki azért, hogy meglőhesse­nek egy olyan állatot, amely már nem vesz részt a szaporodás­ban. Ezzel a parkok magát a fajt próbálják védeni, ugyanis az 1-2 példány elejtéséér­t fizetett összegből fizetik a többi állat védelmét, sőt az orvvadásza­t elleni harcot, valamint a vadbiológi­ai kutatásoka­t is.

 ?? ?? Állatok
Az idős hím miatt három fiatalabba­t máshová kellett elvinni
Szántó Szabina
Szállítás
A ládában teljes biztonságb­an voltak az állatok
Pózolás
Péter nem hagyta ki a fotózkodás­t az elkábított orrszarvúv­al
Állatok Az idős hím miatt három fiatalabba­t máshová kellett elvinni Szántó Szabina Szállítás A ládában teljes biztonságb­an voltak az állatok Pózolás Péter nem hagyta ki a fotózkodás­t az elkábított orrszarvúv­al
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Csapatmunk­a
A 2-2,5 tonnás, elkábított orrszarvút kötéllel és toszogatás­sal állították fel, majd pakolták a ládába
Csapatmunk­a A 2-2,5 tonnás, elkábított orrszarvút kötéllel és toszogatás­sal állították fel, majd pakolták a ládába

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary