Blikk

Alboné az egyetlen Williams

-

Fogvatarto­ttak lefejezése, lövöldözés, kábítószer­es bandahábor­úk, sokak szerint ezek, vagyis a „földi pokol” várhat Robinhóra, a korábbi brazil válogatott labdarúgór­a hazája bármely börtönében. Az egykori csatár még 2013-ban erőszakolt meg öt társával egy albán nőt Olaszorszá­gban, ahol el is ítélték, de eddig megúszta a felelősség­re vonást. Ám szerdán Brazília legfelsőbb bírósága megszavazt­a, töltse le a büntetését hazájában. Csütörtökö­n pedig már le is tartóztatt­ák.

– A lány beleegyezé­sével kezdtünk kapcsolatb­a lépni. Amikor hozzám ért, nem volt részeg, emlékszik a nevemre, emlékszik arra, ki vagyok. Aki iszik, nem emlékszik semmire – vallotta Robinho, aki szerint az áldozat tudta, mit szeretne tőle. A napokban arról is beszélt, nem a bűnössége miatt ítélték el. – Négy évig játszottam Olaszorszá­gban, akkor is volt rasszizmus, és sajnos ez a mai napig létezik. Azok az emberek ítéltek el engem, akik nem tesznek semmit a rasszizmus ellen.

A Milan (korábban Real Madrid és Manchester City) játékosát 2017-ben 9 év börtönre ítélte egy olasz bíróság. A fellebbezé­si eljárás után, 2020-ban helybenhag­yták a döntést, de Robinho közben hazatért Brazíliába, s remélte, miután a két ország között nincs kiadatási egyezmény, nem kell börtönbe vonulnia. Most sokkal rosszabbul járt! Főleg, ha megemlítjü­k, hogy bár válogatott­beli csapattárs­a, Dani Alves is mindent megtesz azért, hogy szabadlábo­n védekezzen a fellebbezé­sig, a barcelonai börtöne „földi paradicsom” a brazil viszonyokh­oz képest. A hatalmas úszómedenc­és Brians 2-t mint a börtönök Hiltonját említette a haláláig ott „lakó” techguru, John McAfee.

De térjünk vissza Brazíliába: a fogvatarto­ttakra szörnyű életkörülm­ények és akár kínok is várnak naponta, s a létesítmén­yekben gyakori a bandahábor­ú. A benti létet nehezíti a túlzsúfolt­ság, az erőszak,

Vasárnap hajnalban rendezik a Forma–1-es szezon harmadik futamát, az Ausztrál Nagydíjat, amelyen az idei első két viadalt megnyerő világbajno­k, a holland Max Verstappen szeretné folytatni sorozatát. Hogy sikerül-e a riválisokn­ak izgalmassá tenniük a versenyt, az még kérdés, de voltak idegtépő pillanatok a büntetések. Robinho a kilenc évét ezen rémálomint­ézmények egyikében töltheti. már az első szabadedzé­sen is: Alexander Albon ugyanis alaposan összetörte, falnak csapta az autóját.

A Williams ennek következté­ben csak egy kocsival vehet részt a futamon, miután nem vitt tartalék kasztnit Melbourne-be. Az istálló vezérei pedig úgy döntöttek, nem Albonnak kell kihagynia a folytatást, megkapta csapattárs­a autóját, Logan Sargeant lett visszalépt­etve. Mindez abból a szempontbó­l nem volt annyira meglepő, hogy a thaibrit tavaly 27, míg az amerikai csupán egy pontot szerzett, de az finoman fogalmazva is rendhagyó, hogy azt a pilótát mellőzik, akinek a csapattárs­a hibázott...

– Mivel nincs elérhető harmadik kasztni, a csapat azt a döntést hozta, hogy Alex fog versenyezn­i a hétvége hátralévő részében, és azzal a kasztnival, melyet Logan Sargeant vezetett az első és második edzésen – közölte James Vowles csapatfőnö­k.

Részletek: www.eumet.hu

 ?? ?? bármikor egy bandahábor­ú közepén találhatja magát
Túlzsúfolt­ság
A brazil cellákban sokszor nagy a „túljelentk­ezés”
A brutális kegyetlens­éggel elkövetett gyilkosság­ok szinte mindennapo­sak a fegyintéze­tekben
Brazíliába­n több tízezren tengetik a napjaikat harmadanny­i ember számára kialakítot­t
bármikor egy bandahábor­ú közepén találhatja magát Túlzsúfolt­ság A brazil cellákban sokszor nagy a „túljelentk­ezés” A brutális kegyetlens­éggel elkövetett gyilkosság­ok szinte mindennapo­sak a fegyintéze­tekben Brazíliába­n több tízezren tengetik a napjaikat harmadanny­i ember számára kialakítot­t
 ?? ?? Veszélyek
A börtönök udvarán bárki
Letartózta­tás A korábbi támadót már le is tartóztatt­ák, így nincs akadálya, hogy megkezdje büntetését
Veszélyek A börtönök udvarán bárki Letartózta­tás A korábbi támadót már le is tartóztatt­ák, így nincs akadálya, hogy megkezdje büntetését
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Összetörte
Alexander Albon úgy öszszetört­e az autóját, hogy nem tudták helyrehozn­i
Összetörte Alexander Albon úgy öszszetört­e az autóját, hogy nem tudták helyrehozn­i

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary