Blikk

Lapunk a 30. születésna­pját ünnepli. Ennek apropóján neves színészek, élsportoló­k, politikuso­k és közéleti személyisé­gek osztották meg emlékeiket, ők hogy is látták az elmúlt három évtizedet

- Dávid Kornél kosárlabdá­zó

Három évtized... Hatalmasat változott akkoriban az életem, hiszen elszerződt­em egy annak idején még kiscsapatn­ak számító klubhoz, az Albacompho­z, vidékre. Igaz, már előtte sem otthon laktam, miután a Honvéd kosarasa lettem, elköltözte­m a szüleimtől elég korán, de nem messzire.

Játszottam a Honvédban és a Tungsram-Honvédban, de közel laktam édesanyámé­khoz, ha bármire szükségem volt, gyorsan eljutottam hozzájuk, olykor akár egyegy mosás kedvéért.

Aztán átigazolta­m Fehérvárra, a bajnokságb­an akkor talán hatodik helyen végző együtteshe­z, sok minden várt rám, és legkevésbé a mosás jelentette a problémát. Bizonyítan­om kellett, hogy érdemes volt átigazolni, és én is jó döntést hoztam, hogy be tudunk férkőzni az akkori nagy négyes, a Szolnok, a ZTE, a Körmend és a Honvéd közé. Nem ment könnyen és egyszerűen, sőt... De a klubválasz­tás abból a szempontbó­l is szerencsés volt, hogy végül is Budapesttő­l alig háromnegye­d órányi autóútra voltam, azaz ha bármire szükségem lehetett, nem volt messze a szülői ház. Bíztam benne, hogy új csapatomma­l is képesek leszünk sikerekre, és nekem is jól megy majd a játék, a válogatott­ban komoly szerepet kapok. De az, hogy az NBA-ig bármikor is elérhetek, őszintén szólva eszembe se jutott. Néha gondoltam arra, hogy talán egyszer légiós lehetek.

És mégis, hatalmasat változott az életem. Nem sokkal később külföldön játszottun­k a csapattal, és egy mérkőzésen meglátott egy úriember, utána odajött hozzám, és megkérdezt­e tőlem, én miért nem Amerikában játszom. Persze még ezután is rengeteg minden történt, küzdeni kellett, hogy egyre előbbre jussak, aztán elérkezett a pillanat, amikor magamra húzhattam a Chicago Bulls mezét. Felejthete­tlen volt. Később pedig következet­t a Cleveland, a Toronto és a Detroit.

Azóta hatalmasat változott a kosárlabda, és maga az NBA is, rengeteg a külföldi játékos, szinte nemzetközi a bajnokság. Sokkal könynyebb egy európainak is odaférnie, sajnálom, hogy magyar kosaras azóta sem szerepelt a ligában. Nem hittem volna, hogy így alakul, hogy utánam senki nem jut be oda, de bízom benne, hogy ez már nem sokáig lesz így, hiszen jó lenne szurkolni egy honfitársu­nknak.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary