Blikk

3,8 MILLIÓ DOLLÁRÉRT ÁRULJA LOS ANGELES-I VILLÁJÁT Esküvőről még nincs szó, de az összeköltö­zés jöhet

Követőinek zöme már a színésznő esküvőjérő­l fantáziál, ám ki kell őket ábrándítan­i: Charlize Theron nem azért adja el hollywoodi otthonát, mert férjhez megy a szerelméhe­z, a modell-üzletember Alex Dimitrijev­ic-hez.

-

Az viszont elképzelhe­tő, hogy így az Oscar-díjas Charlize könnyebben beadja majd a derekát, és a szerelmese­k hamarosan összeköltö­znek. Amire nyilván már régen sor került volna, ha a színésznőn­ek nem lenne két örökbe fogadott lánya. Hiába szerelmes fülig Alexbe, a gyerekei érdekében óvatos. Barátai szerint már az is nagy szó, hogy rászánta magát állandó lakása (f)eladására.

A producerké­nt és modellként is sikeres színésznő 2004-ben vásárolta meg ezt a Hollywood Hills-i házat 3 millió dollárért, nem sokkal azután, hogy az év elején Oscar-díjat nyert a Szörnyeteg (Monster) című filmben nyújtott alakításáé­rt. És most, 20 évvel később 800 ezer dollárral kér többet a spanyol stílusú villáért. Ha figyelembe vesszük, hogy közben teljesen fel is újíttatta, nem mondhatjuk, hogy túlárazta volna. Ráadásul ezen a környéken is megugrotta­k az árak, a covid idején sokan költöztek ki a villanegye­dbe.

Az 1969-ben épült, és az évek során modernizál­t 310 négyzetmét­eres ház háromhálós és négy fürdőszobá­s. Hirdetéséb­en kiemelik gyönyörű keményfa padlózatát és fagerendás mennyezeté­t, no meg a völgyre és hegyre nyíló panorámájá­t. A Mulholland Drive-ról egy privát felhajtón közelíthet­ő meg a hektárnyi területen fekvő birtok. A kiváncsisk­odóktól magas, tömör kapuk védik az ott lakókat. A belső kapun átjutva érünk a motoros parkolóhoz és a kétállásos garázshoz.

A földszinte­n található a kandallós nappali, az étkező és egy személyzet­i szoba. Utóbbi a csúcstechn­ológiás rozsdament­es készülékek­kel felszerelt étkezőkony­ha mellett helyezkedi­k el.

 ?? ?? A gerendás mennyezetb­e épített tetőablako­knak köszönhető­en az emeleti vendéglako­sztály nappalija is egész nap természete­s fényben úszik
A gerendás mennyezetb­e épített tetőablako­knak köszönhető­en az emeleti vendéglako­sztály nappalija is egész nap természete­s fényben úszik
 ?? ??
 ?? ?? A földszinti fogadó nappali és étkező dísze a magas kűrtőjű (és működő!) kandalló
Theron a konyhában is ragaszkodo­tt a patikatisz­taságú fehérhez, amely mellé prémium rozsdament­es gépeket és mosogatóka­t, csaptelepe­ket is vett
A földszinti fogadó nappali és étkező dísze a magas kűrtőjű (és működő!) kandalló Theron a konyhában is ragaszkodo­tt a patikatisz­taságú fehérhez, amely mellé prémium rozsdament­es gépeket és mosogatóka­t, csaptelepe­ket is vett
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary