Kirgizisztánból menti ki a farkasvadászt Karina
► Igi nagyot sóhajtott, ekkor pecsételődött meg a túravezetőnővel szövődő barátsága
Nemhiába, ha két lélek összetartozik, azok előbb vagy utóbb egymásra fognak találni. Így történt ez dr. Kozári Karinával és Igivel is, méghozzá nem is olyan régen. A rossz állapotban lévő taigan fajtájú kutyust tavaly sodorta a sors a túravezetőnő útjába, Kirgizisztánban.
– Egy magashegyi túrát vezettem, Igit akkor, egy augusztusi délutánon pillantottam meg először a Köl-Ükök tó partján fekvő jurtatáborban, 3042 méter magasan. Gyönyörű, hollófekete, egyben nagyon elhanyagolt és vékony kutya volt, akkor még nevet sem adtunk neki. Csak csendben álldogált a tábor közepén egy alig 1,5 méteres lánchoz kötve. Nem volt semmilyen fedezéke, ahová behúzódhatott volna – idézte fel a szívszorító pillanatot a hivatásos túra- és idegenvezető.
Mint kiderült, az akkor mindössze 5 hónapos Igi egy helyi családé volt, azért tartották, hogy megvédje őket és a jószágaikat a hegyvidéken ólálkodó farkasoktól.
– Leültem mellé, és csak néztük együtt a kietlen, de csodaszép kirgiz tájat, a hegyeket, és a tavat, ami körbeölelt minket. A nagy csendben valamelyikünk felsóhajtott, és akkor elhatároztam, hogy el kell vinnem őt innen, különben el fog pusztulni, amint beköszönt a rossz idő.
Nem csak a bordái, hanem a csípőcsontja is teljesen kiállt, majd átszakította a bőrt, anynyira lesoványodott. Megkértem az egyik kirgiz fiút, hogy tolmácsoljon, a család azon a kérdésen meg sem lepődött, hogy mennyiért válnának meg Igitől. Pár másodperc alatt rávágták, hogy 10 ezer som, azaz 40 ezer forint az ára – mesélte Karina.
Igi hazaszállításának ötlete elsőre sokkal könnyebbnek tűnt, mint ahogy azt a valóság később megmutatta.
– A faluban él egy taigan kutyák tenyésztésével foglalkozó férfi, havidíjért cserébe vállalta, hogy felerősíti, és megfelelően szocializálja Igit, továbbá elviszi állatorvoshoz, hogy megkapja az oltásokat és kivizsgálásokat. A hazaszállítás kapcsán csak a repülőgép jöhetett szóba, viszont senkinek nem volt még tapasztalata kutyareptetéssel ezen a vonalon. Kirgizisztánban nincs az EU-s előírásoknak megfelelő, kétnyelvű állatútlevél, így ezt is több, különféle engedéllyel kellett biztosítani. És ez még semmi! Ott nem lehet direkt banki utalást indítani Magyarországról, a kifizetéseket így egy helyi barátomon keresztül tudtam megoldani, aki kölcsönadott. Az első találkozástól kezdve gyakorlatilag 7 hónapja szervezzük Igi hazajuttatását, amihez gyűjtést is indítottam – magyarázta Karina. – Eddig több mint 700 ezer forintba került, hogy hazajöhessen, de ha azt nézzük, hogy egy kórosan alultáplált, fajtatiszta kutyáról van szó, akit a fél kontinensen átreptetünk, akkor ez nem is tűnik olyan soknak – tette hozzá.
Igi valamennyi papírja megvan, már csak az útlevél helyi verziója hiányzik. A párost hazaszállító gép megtalálása sem volt egyszerű, ugyanis nem mindegyik alkalmas arra, hogy a rakterében kutya utazzon. Ezért csak bizonyos járatok és napok jöhettek szóba, de szerencsére meglett a repülőjegy, így ha minden jól megy, Igi és Karina április 22-én landol Magyarországon.