Dárdai büszkesége:
háromból két fia már válogatott
► Németországban futballozó társai segítették Dárdai Márton gyors beilleszkedését
Dárdai Pált, a német másodosztályú Hertha BSC futballcsapatának vezetőedzőjét, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát nagy büszkeséggel töltötte el, hogy legidősebb fia, Palkó után a középső gyermeke, Márton is bemutatkozott a nemzeti együttesben a pénteki, Törökország elleni, 1-0-ra megnyert felkészülési találkozón. A 48 éves szakember abban bízik, hogy a 22 esztendős védő megszilárdítja helyét a nemzeti csapatban, és a keddi, Koszovóval szembeni barátságos mérkőzésen (M4, 19) is lehetőséget kap Marco Rossi szövetségi kapitánytól.
– Sajnos nem tudtam hazamenni, mert edzőmeccset játszottunk. A család azért képviseltette magát, a feleségem, Móni ott volt a Puskás Arénában. Nagyon büszke volt Marcira, ahogyan természetesen én is. Amikor a lefújást követően beszéltem vele, gratuláltam is neki, de hozzátettem, hogy ezt ossza be, mert legközelebb a huszonötödiknél fogok. Úgy gondolom, akkor vallhatja magát valaki stabil válogatottnak, ha legalább huszonötször magára ölthette a címeres mezt, addigra szert tesz annyi rutinra, amennyi ezen a szinten kell – magyarázta a 61-szeres válogatott Dárdai Pál a Sportalnak. – Jó érzés töltött el, amikor láttam, hogy Marci beáll. Jár a gratuláció egyébként Marci
édesanyjának is, mert csodásan felnevelte őt is. A három fiunk közül kettő, Palkó és Marci már játszott a magyar válogatottban, szerintem ez nem rossz arány…
A híres apuka szerint Márton, aki Palkóhoz és a legkisebb Dárdai csemetéhez, Bencéhez hasonlóan a német utánpótlás-válogatottakban is letette névjegyét, a legjobb időben kapta meg a lehetőséget a bizonyításra.
– Ha Marci nem sérül meg, szép jövő előtt áll a válogatottban is. Huszonkét éves múlt, jó korban van. Most jött el az ideje, hogy válogatott legyen. Amikor tizennyolc-tizenkilenc évesen be akarták hívni, mondtam, hogy még korai, akkor érdemes, ha már lesz hatvan-hetven felnőttmeccs a lábában. Mostanra fontos tapasztalatokat szerzett, túl van egy-két hibán is, amiből tanult, a nehezebb helyzeteket, az esetleges kritikákat is tudja kezelni. Marco Rossi a legjobb pillanatban tette be a válogatottba – mondta Dárdai Pál. – Mesélte, hogy remekül érzi magát, a beilleszkedéssel egyáltalán nem volt gondja, Sallai Roland, Willi Orbán és a többiek, vagyis a „német delegáció” nyomban a szárnya alá vette. Nagyon tetszett neki a Puskás Aréna hangulata is. Meglátjuk, mit hoz a folytatás. Három belső védővel játszik a válogatott, ha nem jön közbe semmi, Marci benne lehet abban az öt-hatban, aki az Eb-re utazhat.