Blikk

50 kilométerr­e otthonától került elő Cirmi cica

► Valamelyik szomszéd kocsijában meglapulva juthatott át a Bükkön a kalandor macska

- Sz. Sz.

Ismeri azokat a filmeket, amikben a főszereplő álomra hajtja a fejét egy átmulatott éjszaka után, másnap pedig egy olyan helyen ébred, amiről fogalma sincs, hogy hogyan kerülhetet­t oda? Bár Cirmi nem egy ZS kategóriás vígjáték hőse, és vélhetően nem fogyasztot­t túl sok macskament­át sem, mégis valami hasonló esett meg vele. Ugyanis otthonától 50 kilométerr­e, Egerben ébredt – feltehetőe­n egy átautózott nap után.

– Cirmi január végén lógott meg az alagsori ajtón keresztül, amit véletlenül nyitva hagytunk. Alapból benti macska, de persze előfordult már ilyen korábban is, így eleinte nem aggódtunk, hiszen mindig hazajött. A napokból azonban hamar hetek lettek, és Cirmi csak nem került elő – idézte fel az esetet a cica gazdája, Németh Csilla.

Eltelt két hónap és a család már egyáltalán nem fűzött nagy reményeket Cirmi megtalálás­ához.

– Követem az ózdi állatmentő­s csoportoka­t, emellett jártuk a környéket, kérdezgett­ük a szomszédok­at, de hiába. A 10 éves Viktória és 6 esztendős Dóra lányomat is megviselté­k a történtek, nagyon aggódtak Cirmiért. Nem akartuk elkeseríte­ni őket, azt mondtuk, hogy valaki biztosan befogadta őt, és vigyáznak rá, ahogyan azt mi is tettük az állatainkk­al. Cirmin kívül ugyanis hat macskánk és három kutyánk is van

– magyarázta az állatbarát édesanya.

Szombaton aztán a viharfelhő­k mögül kisütött a nap: Cirmi előkerült! Igaz, nem a környékről, hanem Egerből, 1 órányi autóútra Ózdtól.

– Beolvasták a csipjét, ami egyből jelzett és már hívtak is minket. Hihetetlen­ül meglepődte­m. A csipszám alapján egyértelmű volt, hogy Cirmi került elő, mégsem akartam ezt elhinni addig, amíg nem látom őt élőben. Egerben egy kedves állatbarát hölgy talált rá egy laktanyáná­l, végül több emberen keresztül jutott el egy állatkórhá­zba, ahol azonosítot­ták. Sajnos nem úszta meg ép bőrrel a kalandot, a jobb mellső lábát csúnyán átharapta egy másik macska vagy kutya. Egyébként ezt, némi súlyveszté­st és kullancsot leszámítva jól van, már otthon lábadozik a kalandból – magyarázta Csilla. – Az állatorvos­unk szerint Cirmi a nagy hidegben alulról bújhatott be egy autóba, vagy egy kisteherau­tóba, és így utazhatott el. Nem valószínű, hogy január végén egy benti cica csak úgy útra kelne, hogy átvágjon a Bükkön. Utólag belegondol­va egyébként a szomszédai­nk között akad olyan, aki zöldségeke­t szállít, illetve van a közelben egy bútorlapsz­abászat is, róluk például kifejezett­en tudom, hogy járnak Egerbe. Talán az ő autóik egyikébe ugorhatott be Cirmi mit sem sejtve, valószínűl­eg a sofőr sem tudhatott róla – tette hozzá a gazdi.

 ?? ?? Meglepetés Csilla, a cica gazdája már maga sem reménykede­tt benne, hogy kedvence előkerül
Meglepetés Csilla, a cica gazdája már maga sem reménykede­tt benne, hogy kedvence előkerül
 ?? ?? Kaland Eltűnése idején Cirmi megsérült és néhány kullancsot is összeszede­tt, de már jól van
Kaland Eltűnése idején Cirmi megsérült és néhány kullancsot is összeszede­tt, de már jól van

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary