Blikk

Titkos bulit szerveztek vo●t ko●●égái Mak●ári Lász●ónak

► A Budapesti Operettszí­nház volt fő-zeneigazga­tóját, karmesteré­t jól meglepték a barátai

-

Sokan úgy vélik, negyven ledolgozot­t év után jár a távozónak egy igazi búcsúbuli. A Budapesti Operettszí­nház korábbi fő-zeneigazga­tója, Maklári László ezt nem kapta meg az intézményt­ől, amelyben leélte szinte a teljes szakmai életét. Ezért a korábbi kollégái úgy döntöttek, meglepetés-összejövet­elt szerveznek neki, természete­sen a legnagyobb titokban, a színháztól távol. A Blikk információ­i szerint az eseményt egy külső helyszínen tartották kedd délután, ahova Maklári László mint sem sejtve érkezett meg, ő ugyanis úgy tudta, hogy egy munkamegbe­szélésre érkezik – annál nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült számára, szeretett kollégái várnak rá odabent.

– Amikor kiderült, hogy Maklári László a nyugdíjba vonulása után nem kapott több lehetősége­t a színháztól, megvált tőle a vezetőség, több korábbi és jelenlegi kollégája érezte azt, hogy egy ilyen szakmai életutat meg kell ünnepelni, főleg mert nem a legméltóbb volt a befejezés... Úgy tudom, keresték a színházat, lehetne-e az épületben tartani egy összejövet­elt Maklárinak, de az Operett vezetősége ezt elutasítot­ta – tudtuk meg az egyik, korábban a színháznál dolgozó háttérembe­rtől, aki azt is elárulta, annak ellenére sokan a mostani társulatbó­l is visszajele­zték a részvételü­ket, hogy tudják, ezzel nem szereznek maguknak jó pontot a jelenlegi vezetésnél.

Ám ettől még úgy gondolják, Maklári László olyan szakember, aki megérdemli, hogy méltó módon zárják le az életművét. Többen sajnos már korábban lekötött előadások és feladatok miatt nem tudtak részt venni a bulin, például Mészáros Árpád Zsolt, aki alig néhány nappal ezelőtt távozott a Budapesti Operettszí­nháztól.

A Blikknek azonban elárulta, mit gondol Makláriról.

– Ő egy olyan emberi és szakmai kvalitású kolléga volt az életünkben, aki megérdemli a méltó búcsút, sőt az Operettnek kellene őt ünnepelnie. De ha belegondol­ok, még az is kevés lenne, hogy megköszönj­ük neki mindezt, amit tőle tanultunk, kaptunk. Szobrot érdemelne – áradozott a MÁZS becenevű színész, aki egyike azoknak, aki nem tudott ott lenni személyese­n. Maklári jóbarátja és egykori főnöke, Szinetár Miklós rendező, az Operett volt igazgatója videóüzene­tet küldött.

– Rengeteget köszönhet neked a színház és én magam is. Úgy gondolom, hogy ez a negyven év most lezárult, de a dolognak nincs vége, én nagyon bízom benne, hogy jön még aranykorsz­ak, hogy Maklári László még itt lesz velünk és csinálni fogja ezt a remek műfajt, örömet szerez mindnyájun­knak, Isten adja, hogy a következő években is itt legyél velünk és csináld! Gratulálok! – mondta a helyszínen lejátszott üzenetben a 92 éves legenda.

A karmester és egykori főzeneigaz­gató egy hónapja nyilatkozo­tt szomorúan lapunknak arról, milyen nehéz volt megélnie, hogy alig fél évvel a felesége elvesztése után elveszítet­te a munkáját.

– A nyáron elhunyt a feleségem, ami megviselt. Akkor a fő-zeneigazga­tó felhívott, majd azt mondta, szóljak, ha bármiben tudnak segíteni. Hát, úgy tűnik, ez volt az ő segítségük… – mondta akkor keserűen Maklári. – Nekem a munka segített, túllendíte­tt a gyászon, de szerencsér­e vannak még lehetősége­im. Ugyanakkor azt gondolom, több mint négy évtizednyi munka után talán nem ezt érdemeltem volna…

 ?? ?? Keserű
Maklári László már karmesterk­ént sem kapott lehetősége­t a Budapesti Operettszí­nházban, elköszönte­k tőle
Keserű Maklári László már karmesterk­ént sem kapott lehetősége­t a Budapesti Operettszí­nházban, elköszönte­k tőle
 ?? ?? Tisztelet
Mészáros Árpád Zsolt szerint az Operettben dolgozók sokat köszönhetn­ek Maklári Lászlónak
Tisztelet Mészáros Árpád Zsolt szerint az Operettben dolgozók sokat köszönhetn­ek Maklári Lászlónak

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary