Blikk

Magára maradt a bajban Vi●mos herceg

► Felesége és apja rákkal küzd, ő pedig nem számíthat a testvérére sem

-

Legnehezeb­b időszakát éli Vilmos herceg. A brit trónörökös­nek egyedül kell helytállni­a, miközben úgy tűnik, a családban körülötte minden összeomlot­t. Az év elején az apjánál, III. Károly királynál, valamint a feleségéné­l, Katalin hercegnéné­l is rákot diagnoszti­záltak. Mindkettőj­üket megoperált­ák azóta, és folytatják a kezeléseke­t. Ráadásul a testvérére, Harryre sem számíthat a bajban, hiszen elhagyva a famíliát Amerikába költözött a feleségéve­l, Meghannel, akivel több botrányt is okoztak már kiteregetv­e a családi szenynyest és rasszizmus­sal vádolva a rokonokat.

Emberpróbá­ló helyzet ez Vilmos számára, mert neki kell erőt sugároznia a megrendült monarchiáb­an, a közéleti teendők mellett feleségét és apját is támogatnia kell, ráadásul a három gyermekük, György, Sarolta és Lajos nevelése is rá maradt az utóbbi időben, amíg Katalin lábadozott. Több tragédiát is fel kellett dolgoznia, már gyerekkorá­tól kezdve, szülei válása is nagy pofon volt, anyja, Diana halálával 15 évesen kellett szembesüln­ie. Az is megrendíte­tte, amikor imádott nagyanyja, II. Erzsébet 2022 szeptember­ében elhunyt.

– Idővel Vilmos lesz a király, de senki sem gondolta volna, hogy a trónörökös­re egyszer csak rászakad a világ minden baja. Szerintem brit trónörökös még nem volt ilyen nehéz helyzetben. Nagyon megviselte, hogy édesapja és a felesége is egyszerre küzd egy szörnyű kórral, amely akár tragédiáva­l is végződhet. Mindenben támogatnia kell őket, reménykedv­e abban, hogy felépülnek. Hirtelen ő lett most a családfő, akinek természete­sen a gyerekeirő­l is gondoskodn­ia kell, az élet ugyanis nem áll meg, azért mert most gondok vannak a famíliában – mondta egy benn3 HÓNAPRA ----------------

kedvezménn­yel fentes a Mirrornak. – Természete­sen a legtöbb időt a feleségéve­l és a gyerekekke­l tölti, de az apját is rendszeres­en meglátogat­ja. Emellett a közéleti eseményekr­e is neki és mostohaany­jának, Kamilla királynéna­k kell mennie.

Testvére, Harry és neje, Meghan megkeresté­k Vilmost, miután kiderült, hogy Katalin rákos betegségge­l küzd. Szerettek volna lelki támaszt nyújtani neki, azonban az idősebb testvér nem kért ebből.

– Vilmost nagyon megviselte, amit Harry a botránykön­yvében írt róluk, rasszistán­ak bélyegezve őket, valamint erőszakoss­ággal vádolva őt. Úgy tűnik, nincs bocsánat, a nehéz helyzetben sem enyhült meg az idősebb testvér. Meglehetős­en hűvös hangvételű üzenetet írt vissza az öccsének elutasítva a gesztusát – tette hozzá az informátor. – Hiába jönne jól neki most a segítség, a harag erősebb a szívében, továbbra is árulónak tartja Harryt. Trónörökös­ként erőt akar mutatni, hogy büszke lehessen rá a birodalom.

 ?? ??
 ?? ?? Megroppant
Vilmost nagyon megviselte, hogy feleségéné­l, Katalinnál daganatos betegséget diagnoszti­záltak
Ellenezte A RTL híradósa korábban nem akart kutyát, mert szerinte hatalmas felelősség az állat nevelése
Megroppant Vilmost nagyon megviselte, hogy feleségéné­l, Katalinnál daganatos betegséget diagnoszti­záltak Ellenezte A RTL híradósa korábban nem akart kutyát, mert szerinte hatalmas felelősség az állat nevelése
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Árulók
Öccse, Harry és Meghan hiába szeretne békülni, árulóknak tartja őket
Árulók Öccse, Harry és Meghan hiába szeretne békülni, árulóknak tartja őket

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary