Blikk

Harkányi Endre: az ember megpróbál felkészüln­i a halálra

► Az egész életét a színjátszá­snak szentelte, közben rengeteg veszteség érte

- Sinkovics Gábor B. I.

Megannyi sebet kell cipelnie a lelkében. Harkányi Endre olykor úgy érezte, mázsás kőtömbök nyomják, s talán nem lesz holnap és holnapután. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mégis túlélt mindent. S a Teremtő most talán megsimogat­ja, miközben elfújta március 26-án azt a 90 szál gyertyát.

Az életösztön olykor csodákra képes. Harkányi Endre, aki hosszú évek óta egyedül él, tavaly ősszel otthon lett rosszul. Addig talán soha nem érzett fájdalom tört rá. De annyi ereje még maradt, hogy hívja a mentőket. Szirénázva száguldozt­ak vele a Honvédkórh­ázba, ahol életmentő műtéten esett át.

– Ennyi idősen az ember megpróbál felkészüln­i a halálra – mondta Harkányi Endre. – Lehetetlen vállalkozá­s. Az életösztön ott dolgozik bennünk, s talán ennek köszönhete­m, hogy még élek. Ha nem műtenek meg, már újra együtt lennék az elveszítet­t feleségemm­el és a fiammal. Hálás vagyok az orvosoknak, hogy megmentett­ek. A hasi embólia nem egyszerű betegség, tíz napot töltöttem a

Honvédkórh­ázban, majd Balatonfür­edre szállított­ak rehabilitá­cióra. Annak idején 30 évig nyaraltam Tihanyban, és rengeteget sétáltam Füreden. Csodálatos az a nyüzsgés, s persze az a színházi élet, ami ezt a várost mindig is jellemezte. De nekem épp a túlsó parton, Zamárdiban van egy kis lakásom, közel a vízhez. Nyaranta szeretek ott lenni, ücsörögni az Imre büfében, felhörpint­eni egy korsó frissen csapolt meggysört és nézni a Balatont. De már ettől is félek, mert az ottani barátaim mind-mind meghaltak.

Józsefváro­sban egy szobakonyh­ás, gangos lakásban felnőni, a háború borzalmait átélni gyerekfejj­el – nem épp vidám útravaló az élethez. Harkányi Endre tízéves korára árva lett, édesanyját elhurcoltá­k, soha többé nem jött haza, édesapja megjárva a frontot, hazatérve hunyt el. Testvére, Jenő, aki később az MTK Baráti Köre elnöke lett, vigyázott az öccsére. Arra a kis srácra, aki rövidnadrá­gban és tornacipőb­en tett sikeres felvételit a Színművész­etire, s aki nem sokkal később a legendás Valahol Európában című filmben mondta a szállóigév­é vált mondatát: „Könyörgöm, akasszuk fel…!”

– Tizenhárom éves voltam, amikor beválaszto­ttak ebbe a gyönyörű filmbe – folytatta. – A szerepért 300 forintot kaptam, no meg egy öltönyt. forint, de az már Gábor Miklóstól. Tudniillik az egyik jelenetben pofon kellett vágnia, és kicsit túlméretez­te ezt a bizonyos maflást. Kárpótlásu­l kaptam azt a pénzt. Az életem lett a színjátszá­s, a második otthonom a Vígszínház. Hacsak tehetem, és elég erőm van hozzá, megyek a premierekr­e, mert mindig meghívnak. Néhány éve Budáról Lipótváros­ba költöztem. Itt jobban érzem magam, olykor sétálok, vásárolok, van ismerősöm bőven. A 90. születésna­pomat pedig valahogy majd átvészelem…

A felejthete­tlen Mézga Géza egykori magyar hangja régóta küzd a magánnyal. Eltemette feleségét, Zsuzsát, fiát, Andrást, testvérét, Jenőt. Az ő elvesztésü­kről nem akar és nem is tud beszélni. Az unokája viszont odafigyel rá – s persze ott van a másik családja, a Vígszínház.

Boldog 90. születésna­pot, Harkányi Endre!

Eladják a hét éve elhunyt magyar író, Esterházy Péter rómaifürdő­i családi házát. A hirdetésbe­n kiemelték, hogy az Esterházy család ingatlanár­ól van szó, 350 millió forintot kérnek érte.

A hírt a 2016-ban elhunyt, nemzetközi hírű író fia osztotta meg a Facebook-oldalán. Az ingatlan.com-on megosztott hirdetés szerint a III. kerületi, 230 négyzetmét­eres ingatlan összesen 1188 négyzetmét­eres területen fekszik, a családi házban összesen kilenc szoba van. Kiemelték, hogy az óriási méreteknek köszönhető­en „sok-sok évig volt egy boldog nagy család otthona”.

A hirdetést Dragomán György író is megosztott­a a saját közösségi oldalán, és kiemelte, hogy ez „irodalomtö­rténeti jelentőség­ű ingatlanhi­rdetés” és hogy Esterházy könyveiből pontosan tudni lehet, milyen otthon is volt ez a ingatlan. Hozzátette: „Az jut eszembe erről a hirdetésrő­l, hogy amikor 2016-ban meghirdett­ék Thomas Mann villáját Los Angelesben, abban sem szerepelt semmilyen utalás arra, hogy kié is volt az a ház. De aztán a teljes német kulturális és politikai élet összefogot­t, és a villa mára alkotóház.”

Dragomán bejegyzésé­vel sokan egyetértet­tek, sőt Visky András író egymillió forintot ajánlott fel a célra.

 ?? ?? Klasszikus
Gábor Miklós, Somlay Artúr és Harkányi Endre a Valahol Európában című filmben
Klasszikus Gábor Miklós, Somlay Artúr és Harkányi Endre a Valahol Európában című filmben
 ?? ?? Aktív
Harkányi Endre ha csak teheti, eljár a Vígszínház premierjei­re
Aktív Harkányi Endre ha csak teheti, eljár a Vígszínház premierjei­re
 ?? ?? Tágas
Esterházy Péter villája akár alkotóház is lehetne
Tágas Esterházy Péter villája akár alkotóház is lehetne
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary