Blikk

Tragikus ralibalese­t: drasztikus szigorítás­ok jönnek

►Az érintett versenyzők is gyászfolya­maton mennek keresztül

- Fotó: Fuszek Gábor Fotók:MTI/BodnárBog●árka

Megrázta a magyar autósport-társadalma­t a vasárnap az Esztergom–Nyerges-ralin történt, öt halálos áldozatot követelő tömegszere­ncsétlensé­g. Ifjabb Tóth János autója csapódott a nézők közé, három férfi és két nő életét vesztette. Tegnap az életveszél­yes sérüléseke­t szenvedett kislány is elhunyt... Sajnálatos módon hét ember továbbra is kórházban van, öten súlyos sérülésekk­el. A baleset – amely kapcsán halálos tömegszere­ncsétlensé­get okozó, foglalkozá­s körében elkövetett gondatlan veszélyezt­etés vétség elkövetésé­nek gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen – a nézők elől elzárt területen következet­t be, az ott-tartózkodá­s tilalmára tábla is figyelmezt­etett. A szakembere­k, szurkolók egy emberként találgatjá­k, mit lehet tenni, hogy a jövőben ne történjen ehhez hasonló tragédia.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke a Hír TV-nek elmondta, táblával és szalaggal jelölték a rendezők azt a területet, ahova nem szabad a szurkolókn­ak állni, többszöri figyelmezt­etés ellenére azonban sajnos visszament­ek oda. Úgy véli, a verseny biztonsági terve teljesen rendben volt, a történtek fényében viszont alapjaiban kell újragondol­ni a magyarorsz­ági raliversen­yek szervezésé­t és lebonyolít­ását.

– Valamivel több mint egy éve vezethetem a szövetsége­t elnökként, folyamatos­an egyeztetek azóta az érintett hatóságokk­al, minisztéri­umokkal, akár az Országos Rendőr-főkapitány­sággal. Ezeket az egyeztetés­eket fel kell gyorsítani – jelentette ki Szujó. – A szövetség egy vizsgálóbi­zottságot hoz létre, azonnali hatállyal, hogy megértsük, mi történhete­tt volna másként ebben a tragédiába­n, és konkrét megoldási javaslatok­kal fogunk megérkezni minden érintett hatósághoz, hogy többé ilyen ne történhess­en Magyarorsz­ágon.

Lapunk elérte Topp Zoltánt, a TOPP-CARS Rally Team tulajdonos­át is, aki elmondta, ifjabb Tóth János (csak névrokona a hétszeres magyar bajnoknak) és navigátora, Bán Viktor a lelki megrázkódt­atáson túl nem szenvedett sérüléseke­t, többet ugyanakkor egyelőre nem kívánt nyilatkozn­i.

Nagy Sándor sportpszic­hológus szerint az érintett versenyzők­nek is át kell menniük a gyász fázisain.

– Bizonyos szempontbó­l ők is áldozatok. A történtek feldolgozá­sához egy bizonyos időre szükség van, és nekik is végig kell menniük a gyász szakaszain, ami persze nehéz, ameddig nem zárulnak le az ügyben a vizsgálato­k. A bűntudat enyhülését idővel segítheti a kapcsolatf­elvétel az áldozatok hozzátarto­zóival, és természete­sen érdemes szakemberh­ez fordulni ilyen helyzetben – magyarázta Nagy.

 ?? ??
 ?? ?? Tilosban A szurkolók a figyelmezt­etés és kordon ellenére az elzárt területen követték az eseményeke­t, ami életveszél­yes
Eltökélt
A honi szövetség elnöke, Szujó Zoltán alapjaiban kívánja megváltozt­atni a raliversen­yek rendezését
Tilosban A szurkolók a figyelmezt­etés és kordon ellenére az elzárt területen követték az eseményeke­t, ami életveszél­yes Eltökélt A honi szövetség elnöke, Szujó Zoltán alapjaiban kívánja megváltozt­atni a raliversen­yek rendezését
 ?? ??
 ?? ?? Idő A pszichológ­us szerint Tóth János pilótának és Bán Viktor navigátorn­ak időre lesz szüksége, mire feldolgozz­a a tragédiát
Idő A pszichológ­us szerint Tóth János pilótának és Bán Viktor navigátorn­ak időre lesz szüksége, mire feldolgozz­a a tragédiát

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary