8 éves eltiltást kapott a kajakos
Tovább írja a tündérmesét Marozsán Fábián az ATP-1000-es kemény pályás tenisztornán. A 24 éves magyar sportoló hazai idő szerint szerda hajnalban a nyolcaddöntős meccsét is sikerrel vette a világranglista-10. ausztrál Alex de Minaur ellen, akit 6:4, 0:6, 6:1re győzött le szenzációs játékkal. Marozsán De Minaurt másodszor verte meg pályafutása során, ezzel pedig a tornán a dán Holger
Rune után már a második top 10-es teniszezőt ütötte ki, ami hatalmas bravúr. Az ATP Touron 2012 óta ő az első játékos, aki top 50-en kívüliként erre képes volt, az Open-éra 1973-as bevezetése óta pedig az első magyar, aki ezt meg tudta csinálni. A menetelésével ráadásul a világranglistán is hatalmasat ugrik majd, hiszen az 57.-ről a nem hivatalos élő ranglista alapján a 38. helyre jön előre.
„Wow – most csak annyit tudok mondani, köszönöm szépen a támogatást” – írta Marozsán az újabb óriási győzelme után az Instagramon.
Marozsán története igazi sikersztori, hiszen csak tavaly júniusban tört be a világ legjobb 100 teniszezője közé, azóta négy 1000-es versenyen szerepelt, kétszer (most és Sanghajban) a negyeddöntőig, kétszer (Róma, Indian Wells) a nyolcaddöntőig jutott. Ezeken a Masters-tornákon 14-3 a győzelmi mutatója, ami azt jelenti, hogy a meccseinek a 82,3 százalékát megnyerte. Ilyen statisztikával pedig még a spanyol Rafael Nadal (82,2%) és a szerb Novak Djokovics (82,1%) sem rendelkezik, csak az amerikai Jimmy Connors (83,1%) előzi meg a magyar teniszezőt az egész világon.
Marozsán szereplése még folytatódik Miamiban. Csütörtökön a világranglista-5. német Alexander Zverevvel játszik az elődöntőért.
Horváth Bence nem adott mintát, ami doppingvétségnek minősül, de már korábban is került bajba
BUDAPEST — Minden bizonynyal véget ért Horváth Bence pályafutása, miután a Magyar Antidopping Csoport (MACS) bejelentette, hogy a 31 éves kajakost doppingvétség miatt nyolcéves eltiltással sújtotta, amely 2031. október 29-én jár le. Az U23-as világbajnok sprinter tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az ellenőröknek, s mivel ez már a második alkalommal fordult elő, vétséget követett el. A hosszú eltiltását annak is köszönheti, hogy 2016 óta több doppingügy is beárnyékolta a pályafutását. A riói olimpiára Szomolányi Mátéval kettesben jutott ki, ám a magyar szövetség közvetlenül a játékok előtt visszavonta a nevezésüket, mert a MACS szerint mindketten atipikus mintát produkáltak, tiltott szer volt a szervezetükben.
Habár később Horváthot felmentették, de egy évre rá EPOval akadt fenn egy ellenőrzésen és 2018-ban négyéves eltiltást kapott.
Előtte 2017-ben a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett 200 méter egyesben, de utólag mindkét eredményétől megfosztották.