Hatvan felé jó úton jár
Áprilisban lépett a hatvanadik évébe Robert Downey Jr. Az amerikai szupersztár életében minden gömbölyű.
Harminc év telt el Robert Downey Jr. életében az első Oscar-jelölés és az idei Oscar-siker között. És mi minden történt az emberöltőnyi idő alatt! Az Oppenheimer című életrajzi filmben neki jutott idén februárban a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díj. 1993ban a Chaplin címszerepéért nominálták, de megmaradt a jelölésnél. Ám a csillaga az egekig emelkedett. Filmsikerek sorjáztak a karrierjében (Rövidre vágva, Született gyilkosok, Only You – csak veled, Változások kora, Egyéjszakás kaland, Életre-halálra).
Még nyolcéves korában az apja mutatta meg neki, hogyan lazít az ember a marihuána élvezete közben, és a fiú felnőttkorára túlszárnyalta a tanítómesterét. Botrányok rontották az imázsát. Nem volt könnyű visszanyerni a filmkészítők bizalmát azok után, hogy ittas vezetés, fegyverviselés, illetve drogfogyasztás és -birtoklás miatt börtönben ült, vagy felfüggesztett büntetésre ítélték. Hosszú a bűnlajstroma. Az Ally McBeal című ügyvédsorozatban 2001-ben a producer úgy dobta ki a produkcióból, hogy a lába sem érte a földet, mert belőve kóválygott az egyik Los Angeles-i fasorban, és a rendőrök úgy találtak rá. Elvonókúrára küldték.
Aztán lecsillapodott. 2003-ban a Gothika című film forgatásakor ismerte meg a producer Susan Levint, akinek a harmincadik születésnapján kérte meg a kezét. „A feleségemre mindig számíthatok – ad hálát, és közben a drogosokra gondol. – Sok sorstársamnak nincs ilyen szerencséje. Nincs állandóság az életükben, és ez tragédia.” Már jó ideje teljes a családjuk, a lányuk, Avri Roel tíz-, a fiuk, Exton Elias nyolcéves. És Robertre immár nagy produkciók építhetnek. Tony Starkot, a vasembert jó párszor játszotta (A vasember; Vasember 2-3; Bosszúállók, Bosszúállók: Ultron kora, Végtelen háború, Végjáték; Amerikai kapitány: Polgárháború, Pókember: Hazatérés). Guy Ritchie-nél kétszer is volt híres detektív (Sherlock Holmes; Sherlock Holmes: Árnyjáték.) Állatokkal társalgott a Dolittle címszerepében.
New Yorkban született 1965. április 4-én. Apja független filmes volt, anyja forgatókönyvet írt és színésznő is volt, nem csoda, hogy Robert már ötévesen a filmvászonra került. A középiskola helyett inkább színházat játszott. Majd filmszerepek következtek. 1984-ben forgatáson ismerkedett meg Sarah Jessica Parkerrel, akivel hét évig élt együtt. Első felesége, Deborah Falconer énekesnő 1996-ban vált el tőle, a fiuk, Indio hároméves volt.
Újabban sorozatban parádézik. A szimpatizáns miniszériában CIAügynök, hollywoodi rendező és kongresszusi képviselő, rá sem lehet ismerni. A figurái révén nyomasztó hatalom nehezedik a történet főszereplőjére: a vietnámi fiatalemberre, aki a háború után, az 1970-es években kémként kerül az Államokba.