Betelt a pohár Cserhalminál
Cserhalmi György az utóbbi időben hallgatott. A Nemzet Színésze évek óta küzd súlyos betegséggel és a gyógyulására koncentrált, a minap azonban hosszú interjúban mesélt a szakmájáról és hogy milyen kollégák verték ki nála a biztosítékot.
– Azokkal volt alapvető bajom, akik nem a társulatot képviselik, hanem azt várják el, hogy felnézzenek rájuk. Oké, csak azt tessék nekem elárulni, hogy ebben a linóleumszagú épületben, a f*ngszagú öltözőben miben tetszik tőlem különbözni, aki ugyanezt szívom?! Egy színpadon állunk. Még több is a szövegem. Miért kell nekem tisztelni azt az embert, aki belép a színpadra és egy hatalmasat köp? Miközben a Film, Színház, Muzsikában azt nyilatkozza, hogy a színház nekem templom. Miért kell azt tisztelnem, aki egy tornateremben öltözik egyedül, míg mi szabad téren, esőben, egy sátorban tízen, vizes a gatyánk, és amikor megkérdezzük, bejöhetünk-e, nem a válasz. Nyalják ki a kutyám s*ggét, ha engedi. Ugyanakkor ott van Kállai, Törőcsik, Garas...
Ők miért nem követelnek tiszteletet maguknak? Mert ők úgy játszanak, és ez elég, nem követelnek privilégiumokat. Azonnal megkapják a hódolatomat! – jelentette ki a színész a litera.hu-nak, aki arról is beszélt, a fiatalkorában, a szocializmusban hamar fel kellett nőniük.
– Én nem tudtam minek elnevezni. Ezt mondtuk rá: ez az izé. Ismertem olyan komcsit, aki nekem példaképem volt, Gobbi Hildát. Na, akkor ettől jöjjek zavarba? És ismertem olyan papot, aki szintén példaképem volt; ettől is jöjjek zavarba? Mind a kettő olyan erővel képviselte a rábízott embereket és semmi mást, hogy le volt sz*rva az összes izmus – magyarázta az érdemes művész, aki Latinovits Zoltánról is szót ejtett. – Azt hitték Zoliról, hogy a rendszer megveszekedett ellensége. Holott nem. Ő bőven benne volt a támogatott kategóriában. Mindannyian, akik kőszínházakban laktunk, ott végeztük a munkánkat, támogatottak voltunk. Zoli is ott jeleskedett mint rendező, mint színész. Mint versmondó a televízióban, a rádióban.