Így dolgozza fel a gyászt

Falusi Mariannak pokoli éve volt, nemcsak a másik felét, Györgyit veszítette el, de az imádott édesanyját is.

Falusi Mariann minden reggel hatkor kel, kiengedi a kutyát, de lehet, hogy utána kicsit visszaalszik… Persze nem aznap, amikor az RTL Reggelijébe ment, hogy arról beszéljen, milyen módszere van a túlélésre, ha a lelke összetört.

– Györgyi és anyukám nagyon nagy veszteség volt a tavalyi évben – beszélt szeretteiről, akik örökre elmentek. – De megvagyok. Mindenkinek vannak veszteségei, mindenkinek valahogy túl kell lépni. A mód, ahogy próbálod túlélni, az mindenkinek a sajátja. Én nekiálltam egy csomó új projektnek, amit addig nem csináltam meg, folytatom azokat, amiket addig csináltam.

Iszonyatosan sok munkája van, de azt mondja, ha nem lenne, akkor is keresne magának. Egyébként meg nekiállt egy olyan életmódváltásnak, ami eredményt is hozott.

– Ledobtam húsz kilót, kön�nyebb vagyok – meséli büszkén. – Ezzel akkor szembesültem, amikor utaztam, és hoztam haza egy húszkilós bőröndöt, és alig tudtam megemelni. Az, hogy én ezt mindennap hurcoltam magamon, elképesztő motiváció, nem is kell ennél több.

Mariann a teste jelzéseit vette figyelembe, mi a rossz neki, mi az, ami fáj, min kell változtatni.

De konkrét módszere nincs a fogyásra.

– Megtartom az ezerkalóriás napi bevitelt, megiszom a két liter vizet és nagyon sokat dolgozom. Ez az alap. Hozzá lehet szokni. Nagyon fontos, hogy inkább minőséget eszem, de abból kevesebbet.

Közben folyamatosan fellép: már túl van a Játékszínben a 300. Menopausa-előadáson, megy az önálló estje a Hatszínben, Megáll az FM címmel, és októberre a MOM-ba és a Magyar Zene Házába is tervez nagy fellépést. Miközben vidáman meséli, hogy idén nyugdíjba megy, április 22én lesz 65 éves, ami azt jelzi, hogy ideje lenne kicsit pihenni...

Végül persze újból szóba kerül Györgyi is.

– Összeállt egy olyan baráti és munkatársi csapat az elmúlt negyven évben, ami együtt is maradt. Györgyi lakásában minden hónapban egyszer összejövünk, odajárok kártyázni, és én a Jancsival, a Kulkával minden héten egyszer ott ebédelek. Ezek megmaradtak, segítjük egymást, egymás mellett állunk ugyanúgy, mint amikor a Györgyi élt. Ő volt ennek a kohéziója, és jó, és így könnyű – mondta, majd elsírta magát. Mert annyira azért még mindig nem könnyű...