BÉRGYILKOSOK VADÁSZTAK a magyar zsarura
Teplán vallomása küldte börtönbe a grúz maffiózókat Osztrák kommandósok védték és kísérték haza Bécsből a nyomozót
Államfőknek kijáró védelmet kapott a maffiát lebuktató magyar rendőr! Majd harminc éve, 1996 júliusában Bécsben, a Kärntner Strassén megölték David Sanikidze grúz ékszerészt. A gyilkosokat Budapesten fogták el, egy szemfüles magyar nyomozó információi alapján, aki nem is tudta, a tíz nappal korábbi osztrák rablógyilkosság elkövetőit találta meg.
A bécsi bíróságon egy esztendő múlva ő volt a koronatanú, s mivel az osztrákok jelzést kaptak, hogy az emberölésnek politikai háttere is lehetett, s egyes grúz körök nem szerették volna, ha a magyar rendőr beszél az ügyben, különleges védelmet biztosítottak neki.
Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, egy szálloda három emeletét lezárták miatta, konvoj szállította rejtélyes útvonalon a bíróságra, állandóan négy fegyveres kommandós óvta.
Teplán Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának egykori nyomozója csak egy kis levegőzésre ugrott le 1996. július 20-án délelőtt a Deák térre – akkor még ott volt a főkapitányság –, amikor az egyik informátora, egy
A Cobra speciális egység
tagjai figyeltek arra, hogy
ne essen baja a magyar
nyomozónak
„bájait áruló pillangó”, egy gyanús külföldire hívta fel a figyelmét.
– Az informátor szerint a Bécsből busszal érkező férfi rossz kinézetű volt, gyűrött öltözékben, mint aki napok óta nem aludt – emlékezett vissza a nyugdíjas zsaru. – Szállást keresett, maroknyi bankóköteget mutogatva, hogy van pénze a belvárosi luxushotelre is. A nő előbb a Kempinskibe vitte, de ott várni kellett, egy másik ötcsillagos szállodába jelentkeztek be végül, ám közben az akkori Malév-irodában vett két jegyet július 22-ére, Szentpétervárra. A nő szerint legalább százezer dollár, mai árfolyamon számolva 36 millió forint volt nála, meg az időközben megérkezett társánál is. a magyar rendőrt
Mivel Teplán jó kapcsolatban volt az osztrák rendőrökkel, hamar kisakkozták, a bécsi ékszerész gyilkosait találhatta meg. Szereztek ujjlenyomatot a szállodai szoba egyik poharáról, majd amikor az megegyezett a bécsi tetthelyen rögzített nyomokkal, elfogták a banditákat, akiket néhány nap múlva már el is vittek Ausztriába.
– Kaptam egy kitüntetést, már el is felejtettem az ügyet, amikor egy év elteltével a bécsi bíróság beidézett – folytatta a nyomozó. – Mutattam a parancsnokaimnak, mondták, ez nem magyar ügy, nem kell megjelennem, de ha akarok, a szabadságom terhére elmehetek. Megvettem a jegyem, felültem a tárgyalás előtti napon egy bécsi gyorsvonatra, s nyugodtan utaztam egészen Hegyeshalomig. Amikor az osztrák határőrök ellenőrizték az irataimat, láttam rajtuk, megáll bennük az ütő. Kérdezték, én az a Teplán Tibor vagyok-e, aki részt vett a Sanikidze-ügy megoldásában. Mondom, az bizony. Kérdezték, hol vannak a testőreim, mire azt feleltem, azok bizony nincsenek. Kérdezték, hol a fegyverem, mondtam, hogy otthon, az irodámban, a páncélszekrényemben. Majdnem elájultak. Rádióztak, öt perc múlva ott volt a bécsi különleges kommandó, a Cobra hat embere, körbevettek mint egy államfőt, leszállítottak a vonatról, egy kis konvoj vitt egy bécsi szállodához. Az épületet kiürítették, én voltam az egyetlen lakó a negyedik emeleten, csak rám főztek, mindössze Bécs rendőrkapitánya volt velem, akivel együtt vacsorázhattam, s aki el is árulta, mi volt a titka ennek a fogadtatásnak.
Kiderült, a bécsi zsaruk kaptak egy fülest, hogy a grúzok valamiért nem szeretnék, ha a magyar tanút meghallgatná a bíróság. A hír azonban a magyar rendőrséghez nem jutott el, így nem féltették a nyomozót.
Másnap ott volt a bíróságon, a grúzok ellen vallott, akiket életfogytig tartó börtönre ítéltek.
– Indultam volna haza, mondtam, vigyenek ki az állomásra – emlékezett vissza Teplán Tibor. – Jelezték, majd elvisznek Hegyeshalomig, ott átadnak a magyar rendőröknek. Mondtam, az érdekes lesz, mert onnan maximum autóstoppal mehetek tovább, vagy beleőszülök, mire értem jön valaki Budapestről. Akkor úgy döntöttek, jönnek velem vonattal, simán lefoglaltak egy fél vagont. Csak úgy engedtek el, hogy a Keletibe oda kellett rendelnem két kollégámat, akikkel még a fegyverem is ki kellett hozatnom. Évek múlva tudtam meg, valóban veszélyben voltam, mert a grúzok még pénzt is ajánlottak, ha valaki megakadályozza a tanúvallomásom.
az óráira örökbe
fogadható, mentett
kutyákat visz