Mit ígérnek a csillagok a jövő hétre?
Tudja meg, mi vár önre a szerelem, az egészség és a pénzügyek terén!
A kis szerencsebolygó látogatása még a gyermekáldás lehetőségét is magában rejti. A kellemes helyek, a természeti környezet, katalizátorai lehet kapcsolatai javításának.
Ha a munkája kifejezetten káros a szervezetére, akkor érdemes lassan másfelé nézelődnie. Járjon utána a lehetőségeinek!
Ha saját üzlete van, azzal a munkával, amit most végez, hosszú időre megalapozhatja a pozícióját versenytársai között.
Egészség: Munka, pénz:
Szerelem: Minden téren kihívással szembesülhet: az otthonában éppúgy, mint a társkapcsolatban és egzisztenciális téren is. Javítsa meg a háza és a kapcsolata alapjait!
Most a kellő lelkierővel, és a ráhatás erejével is bír, no meg a szerencse is a kezére játszhat. Az erőlködés azonban gyomorproblémákat okozhat.
Minden felkavarodik: a kiszámíthatatlanság szinte napirenden van, ezért erős idegekre lesz szüksége, ha állni akarja a próbát.
Egészség: Munka, pénz:
Minden apró változás, javítás, amit a háza táján tesz, hasonló változást idézhet elő lelkében. A feng shui alkalmazása még a párkapcsolatán is segíthet. Fáradékonyabb, kimerültebbnek érzi magát. A gyengesége ugyan valószínűleg csak átmeneti, de azért nem ártana egy alapos kivizsgálás sem. Ellenőriztesse a vérképét!
Az előrelátást a pénzügyekben nehezítik a folyamatosan változó körülmények, de épp ezért lenne fontos néhány biztos pont megtalálása.
Egészség: Munka, pénz:
Ezen a héten többször is átélhetik az egymásra találás örömét. Sok összebújással, és sok könnyel. Egy biztos, nem fognak unatkozni. De sokat segít, ha mindennek ellenére megbíznak egymásban.
A Mars bolygónak hála, sokat javíthat az erőnlétén, az általános kondícióján. Az izmok növelésére most még az idősebbeknek is van esélyük. Ha saját üzlete van, ez a hét alkalmas a felvirágoztatásra vagy az üzletmenet átgondolására, a szükséges intézkedések megtételére.
Egészség: Munka, pénz:
A rámenősség nem mindig jön be, csak ha a mérték és jó modor is szóhoz juthat. A rengeteg teendő és munka jelenthet gátat a társkapcsolatban, a szerelemben. Nehezebb megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. A máját érintő negatív folyamatok megindulásának nagyobb lehet most a kockázata. Ha
Egészség: Kos (III. 21.–IV. 20.) Bika (IV. 21.–V. 20.) Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Rák (VI. 22.–VII. 22.) Oroszlán (VII. 23.–VIII. 22.) Végh Nóra asztrológus
sok gyógyszert fogyaszt, érdemes újra megbeszélnie az orvosaival, tényleg mindre szüksége van-e.
A pénzügyi tanácsadókat válogassa meg, és inkább az ingatlanokra, a maradandó értékekre spekuláljon, mintsem a bizonytalan, habár magas haszonnal kecsegtető papírokra.
Munka, pénz:
A mostani nehéz próbatét. Főleg, ha csak kötelezettségnek érzi, éli meg. A változatlanság, az ismétlődő dolgok különösen az agyára mehetnek.
Bár ön jól érzi magát a bőrében, a társának annál több oka lehet a panaszra. Lehetséges, hogy az ő ápolása igényel most nagyobb energiákat. Nagyon sok a munkája, csak kapkodja a fejét. Ne aggódjon, hamarosan lecsillapodnak a dolgok, és újra könnyűnek fogja érezni a helyzetét.
Egészség: Munka, pénz:
Változásra, izgalmakra vágyik. Ami eddig örömet okozott, azt most kifejezetten unalmasnak tarthatja. Ám vigyázat: nem mindig lesz ez így.
A jegyében járó Hold és a Vénusz fényszöge a hormonrendszerében okozhat felfordulást. Azoknál, akik sokáig elfojtották a gyermek iránti vágyukat, fokozódhat a daganatképződés veszélye.
Mint minden másban, a munkájában is újdonságra vágyna. Ám a munkahelyeken nem kapkodnak önért. Ezért még ne mondjon fel mindaddig, amíg nincs biztos másik állása.
Egészség: Munka, pénz: Szűz (VIII. 23.–IX. 22.) Mérleg (IX. 23.–X. 22.) Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
A Neptunusznak különösen zavarba ejtő hatásai lehetnek. Mintha a ködben botorkálna. És ez persze meglátszik a társával való kapcsolatán is.
Ha valamilyen kórházi kezelésre kényszerülne, ha nem halaszthatatlan a dolog, jobb lenne még várnia vele.
A pénzügyek terén még talán bukdácsolhat, de a megoldásokat, amelyek a közeljövőben gazdaggá teszik, most kell kitalálnia, és megvalósítania. Az égiek ebben támogatják.
Szerelem: Pazaroljon időt a kedvesére, ez olyan tékozlás, amin mindketten csak nyerhetnek! Veszekedés helyett inkább a közös tevékenységeknek, a szerelemnek jött el az ideje.
A Jupiterrel együtt álló Uránusz nehéz fényszögbe lép a Szaturnuszszal. Hatásukra úgy érezheti, mintha teljesen kicserélték volna: a külvilághoz való viszonya teljes mértékben átalakulhat. Valamelyik nagyra törő terve, hosszú távú koncepciója biztosan beérik: ekkor a bőség már a pénztárcáját is utoléri. A befektetéseknél azért legyen óvatos, nehogy a bevétele hamar elillanjon.
Munka, pénz:
A hét elején csodálatos találkozásban lehet része: ám ehhez észre is kell vennie az illetőt! Ha pedig tartós kapcsolatban él, elégedett és új szerelemre nem vágyik, akkor is változást tapasztalhat.
Tulajdonképpen most bármibe kezd, azzal jól jár. Igaz ez az egészségével kapcsolatos minden változtatásra: most érdemes új orvost keresnie a régi bajára, vagy valamilyen új kezelést kipróbálnia.
Egy kis jótékonykodással most sokat emelhet társadalmi presztízsén, megítélésén. A befektetéseket illetően nehéz tisztán látni.
Egészség:
Önnek fontos az érzelmi megbízhatóság, de a partnerétől jogos igény, hogy anyagilag is szilárd alapok legyenek. Az otthonkeresés a minimum. Megint hajlamos túlhajszolni magát a munkában, ami a szervezete kimerülésével fenyeget. Legalább az étkezései rendszerességére figyeljen oda, és ne száguldozzon, ha késésben van is. Pénzügyi kérdésekben jobb, ha most mértékletességet tanúsít. Csak óvatosan költsön, hogy még maradjon egy kis tartalékja is.
Egészség:
Április végén a teremtő erők ezerszeresen áradnak, s ezt most főleg a Halak jegyűek érzik. A szerelmeseknek ez akár gyermekáldást is jelenthet. Leginkább az otthonában kell óvatosnak lennie. A veszély a legváratlanabb helyről támadhat, akár az elavult elektromos vezetékekből is. Használja ki a jó marketinget! A Jupiter helyzete azt mutatja, hogy pozíciója megerősítéséhez legfontosabb most az alapok megerősítése.